Songtexte.com Drucklogo

Nem adom a jövőm Songtext
von FankaDeli

Nem adom a jövőm Songtext

Ön szerint Magyarországon létezik az a jelenség, hogy a cigány kisebbség egy jelentős része segélyekből és családi pótlékból életforma szerűen tartja fenn magát
Ön szerint létezik vagy nem?
Így ebben a formában, hogy a cigányság életformaszerűen
Ez egy eldöntendő kérdés, igen vagy nem?
Nem
Ha más nem tesz semmit, akko′ majd én megpróbálom megtenni azt, hogy ennek a dolognak vége legyen
Tehát az, hogy szétverünk egy várost, embereket, rendőröket, civileket, autókat, bármit
Ez azt jelenti, hogy lesz számonkérés, ha jól kerülünk

Hát a számonkérés szó az egy nagyon rossz hangulatú kifejezés, tehát, hogy, hát néz má'
A jövedelmezőség ilyen szintje Magyarországon, amióta történelmünket írjuk, nem volt, ezért nem fogadom el a válaszukat
És ezért egyszerűen még mindig objektív körülményekkel hivatkozik, amikor ennek az egészhez semmi köze nincs
Egy hogjuov kellene, nem ilyen mis-más, mék′ még simulékony
Én nem olyanhelyre akarom vinni az apámat orvoshoz, ahol attól kell féljek, hogyha egy jobbolda orvoshoz kerül, akkor nem kerül, nem kapja meg ugyanazt az ellátást
Több akad diák, szülő az ellenőrző füzetben kért magyarázatot arra, minek kell a gyermekének a hidegben fél órán át Bajnai Kordont ünnepelnie, nem hiába
A cigányokat kiutasítsa, kitelepítik, a paraszt geciket befogadja, ennyi
Terhes vagyok a, négy hónapos vagyok, azt itt vagyok a sorba


Na KISZ-esek közül nincs normális, tárgyalóképes emeber egyetlen van a KISZ-esek közül, akit én ismerek
Akit komolyan kell venni, ha az ember tárgyal, mert-mert az próbára teszi a képességét, az a Gyurcsány nevű ember
Az össze többi az kombó tag
Én arra kérek mindenkit, mivel én francia állampolgár vagyok és nem szavazhatok Magyarországon
Nekem nincs lelkiismeret furdalásom a kettős állampolgárságról történt népszavazás miatt, megmondom őszintén
Itt minden választó felelős azért, hogy a Jobbik itt ne kaphasson szavazatokat, mert menjel el és szavazzon, hozzáteszem bárkire, kivéve a Jobbikra
Soha nincs soha, soha nincs, mi ne lenne eltörölhető
Az ilyen égbe kiáltó igazságtalanságnak pedig el kell tűnnie a föld színéről és el is tűnik majd

Betonházak erdeje, rákos városok
Pénzért gyógyító kamu táltosok
Akad itt minden, mi szem-szájnak ingere
Szipuzó tinédzser, bagózó kisgyerek
Nincs vesztenivaló, mert örök az életem
Álom a fájdalom, káprázat a félelem
Hiába indulsz el, egy helyben álldogálsz
Emberi testben élni csak egy állomás

Magyarnak születtem, magyarként végzem
Még mélyen alszik, de majd felkel a népem
Felébred álmából, megérti, mi történt
A csodaszarvast ezek bizony kilőtték
A ganja ott van a korona mellett
Helyettük jöttek a szilikon mellek
Harapja a fél világ azt, ami ömlik
Ami csak csordogál, fel sem tűnik


Ez az én országom, nem adom el nektek!
És kegyelem sincs annak, akit megvettek!
Nincsen alku, mi nem kötünk üzletet!
Nem adom a jövőm, nem adom a földemet!

Ez az én országom, nem adom el nektek!
És kegyelem sincs annak, akit megvettek!
Nincsen alku, mi nem kötünk üzletet!
Nem adom a jövőm, nem adom a földemet!

Rossz lóra tettetek, Feri az ilyen
Mert az öklöm csak szolga, a nagy úr a szívem
Ha majd eladom magam, hát add fel a harcot
De amíg nem teszem, miért bárgyú az arcod?
Miért hangos a zene, ha nem érted soraim?
Hát legyen egy Audid, nekem meg lovaim!
Ennyi csupán a lényeg, kis különbség
Amíg itt sütöttek, ők szépen kifőzték

Figo a HírTV-n, Lisszabon közöttünk
Félni a valótól, ez a mi börtönünk
A fehérek kihalnak, jönnek a feketék
Már alig van olyan lány, kinek a szem kék
Álmomból riadtam, rémeket láttam
Hogy hazátlan kufárok viszik a házam
Igen, hozzád beszélek, kedves hallgató
Igen, ez ébresztő, ez nem az altató

Ez az én országom, nem adom el nektek!
És kegyelem sincs annak, akit megvettek!
Nincsen alku, mi nem kötünk üzletet!
Nem adom a jövőm, nem adom a földemet!

Ez az én országom, nem adom el nektek!
És kegyelem sincs annak, akit megvettek!
Nincsen alku, mi nem kötünk üzletet!
Nem adom a jövőm, nem adom a földemet!

Kiállok ide, és mondom a magamét
Te zilálva ugrasz az utolsó falatért
Nézz a tükörbe, ne pedig mellé!
Honnan jöttél, ki voltál, mára mi lettél
Minden nap megalkudsz a néped bőrére
A nemzet múltjára, magyarok földjére
De addig küzdök, amíg bírom szusszal
Egyre megy, rózsafűzer vagy a fuksszal

Ők Isten nevében gyalázzák Istent
Mert a rengeteg kevés, céljuk a mindent
Utazócirkusz, aki téged képvisel
Nácik mondják, hogy a náciktól félni kell
Kevesen vagyunk, ezért szükség van rád
Először nyisd ki a szemed aztán nyisd ki a szád
Mert magyarnak születtél, nem vagy egyedül
Egy szép nap a turul a lelkünkkel elrepül

Ez az én országom, ez az én országom
Ez az én országom, nem adom el nektek!

Ez az én országom, ez az én országom
Ez az én országom, nem adom el nektek!

Ez az én országom, ez az én országom
Ez az én országom, nem adom el nektek!

Ez az én országom, ez az én országom
Ez az én országom, nem adom el nektek!

Ez az én országom, nem adom el nektek!
És kegyelem sincs annak, akit megvettek!
Nincsen alku, mi nem kötünk üzletet!
Nem adom a jövőm, nem adom a földemet!

Ez az én országom, nem adom el nektek!
És kegyelem sincs annak, akit megvettek!
Nincsen alku, mi nem kötünk üzletet!
Nem adom a jövőm, nem adom a földemet!

Ez az én országom, nem adom el nektek!
És kegyelem sincs annak, akit megvettek!
Nincsen alku, mi nem kötünk üzletet!
Nem adom a jövőm, nem adom a földemet!

Ez az én országom, nem adom el nektek!
És kegyelem sincs annak, akit megvettek!
Nincsen alku, mi nem kötünk üzletet!
Nem adom a jövőm, nem adom a földemet!

Songtext kommentieren

Log dich ein um einen Eintrag zu schreiben.
Schreibe den ersten Kommentar!

Beliebte Songtexte
von FankaDeli

Quiz
Welche Band singt das Lied „Das Beste“?

Fans

»Nem adom a jövőm« gefällt bisher niemandem.