Songtexte.com Drucklogo

Egyszer kitörök Songtext
von FankaDeli

Egyszer kitörök Songtext

Voltam Holokauszt Múzeumban is, és ha valahol tudják, hogy álzsidó pusztult el, azt ′szem ott tudják, ott iratba tartott
Hát ott igen, akkor nem értem, hogy most mi az állítás
Hát megmutatom, Holokauszt Múzeumban én megcsináltam a fényképet 2000-ben voltam, a szent évben
A Jad Vasem-ben?
Igen
Igen

És ott az van kiírva: "Hungairan and Transilanian", tehát Magyarország és Észak-Erdély 300 ezer zsidó veszett oda
Akkor ön csak egy, na jó mindegy
Egész Európa rajta
Jó, minden rendebn van, de József, ön szerint, ennek most, ebből most mi következik, hogy ön most ezt mondja
Nem, hogy
Ebből mi következik
Hát ne haragudjon, de ő most, itt másról van szó, egyrészt arról ugye


Mi alkut kötöttünk és ezért én esküszöm
Hogy amit rám kirósz, bármi legyen eltűröm
De mi alkut kötöttünk és remélem emlékszel
Hogy mire feláll a hazám, Feri majd letérdel
De az én utcámba ne gyere be Lantos
Egy jenki uszít magyarul, na ki is az a Lantos?
Fehéren habzik a száj, miközben a lelkem szárad
Ez van, a Galgagyörkön ne legyen házad!

Láttam egy kislányt, szemében nincs már szikra
Rémálmai határán a tábla, Olaszliszka
Nálam kamaszfejjel duruzsolt apukám világa
Szégyenlem is ezt, ha ránézek a Csiszárra!
Antifasiszták bizony élveznék ha lógnék
A kötélről anyámnak csak egy csókot dobnék
Mert ez halálos bűnöm, hogy magyar lettem
Tőlem mindent elvettek és én mindent csak nyeltem

Miért vagytok egyenlőbbek az egyenlőnél?
Honfitársam, mégis fejbe lőnél
Mert pontosan látod a szememből
Egyszer kitörök a ketrecből!

Miért vagytok egyenlőbbek az egyenlőnél?
Honfitársam, mégis fejbe lőnél
Mert pontosan látod a szememből
Egyszer kitörök a ketrecből!


A rap számomra eszköz, én nem szívok füvet
És nem is ringyók láttán jön meg a lendület
Bezzeg a biztosúr, ha a magyarokat lőni kell
Nem számít a skullo, mint kisgyerek a kölnivel
Én goj vagyok, vagyis lélek nélküli állat
Mégis számtalan zsidó, nem szidja az anyámat
Mert az én barátom magyar csak zsidónak született
Az én barátom magyar csak cigánynak született

Sok ezer családban mégis arra nevelnek
Hogyha nem te ütsz előbb, biztosan levernek
Az én cigány barátom dolgozik és büszke
És ő köp legelőször a naplopó tetűkre
Az én zsidó barátom tudja a legjobban
Hogy Izrael az első a kíméletlen terrorban
Hol anyák lányaikkal hullanak, mint a legyek
Istenem ne engedd, bár te is becsuktad a szemed!

Miért vagytok egyenlőbbek az egyenlőnél?
Honfitársam, mégis fejbe lőnél
Mert pontosan látod a szememből
Egyszer kitörök a ketrecből!

Miért vagytok egyenlőbbek az egyenlőnél?
Honfitársam, mégis fejbe lőnél
Mert pontosan látod a szememből
Egyszer kitörök a ketrecből!

Én Usztics Mátyás szerepein nőttem
Így nem égő kukák, hanem Árpád-sáv mögöttem
Én nem a Magyar Gárdát félem, hanem azokat
Akik budai villájukban osztják le a lapokat
Mikor hallasz Titóról vagy Szálasi naplóját?
Amit véletlenül, egy zsidó volt ki megtalált
Ahogyan Morvai Krisztina és a rend őre
Bármelyik férfi tanulhatna tőle

Nagyi mesélt a pokolról, ami kb olyan lehet
Mintha a Heti Hetesben szorítanának nekem helyet
Nálam van otthon fogkrém is, meg száraz szappan
Nehogy ám az őrsöt tényleg felrobbantsam
Szerintem az a náci aki nácizza a gárdát
Lassan ott tartok, fogok egy pisztolyt meg egy párnát
De ha én sem leszek már, ki énekel arról?
Hogy mi is a valóság és mi az, mivel passzol

Miért vagytok egyenlőbbek az egyenlőnél?
Honfitársam, mégis fejbe lőnél
Mert pontosan látod a szememből
Egyszer kitörök a ketrecből!

Miért vagytok egyenlőbbek az egyenlőnél?
Honfitársam, mégis fejbe lőnél
Mert pontosan látod a szememből
Egyszer kitörök a ketrecből!

Kábé önnek tanácsolnám, mert hogyha ez ennyire izgatja, meg foglalkoztatja a zsidók
És akkor költözzön ki Izraelbe, és akkor ott napta, reggeltől estig lehet ezzel a kérdéssel foglalkozni
De ez itt Magyarország, ja és egy magyar pártnak vagyok az elnöke
Hagy foglakozzan már én Magyarországgal
Okosan ezt kérdem, hogy egy picit foglalkozzon Magyarországgal
Fölháborított
Hát fölháborított
Akkor most, amit mondott, hogyha nem tetszik, akkor költözzek el Izraelbe, azzal nagyon fölháborított
Jó, hát most ehhez ne mutogasson
Ne csodálkozzon

Songtext kommentieren

Log dich ein um einen Eintrag zu schreiben.
Schreibe den ersten Kommentar!

Beliebte Songtexte
von FankaDeli

Fans

»Egyszer kitörök« gefällt bisher niemandem.