Kikötők Songtext
von Szekeres Adrien

Van az úgy, hogy éjszaka nem jön az álmok évada,
Csak a csend ölel át idebent.

Van az úgy, hogy elkísér, különös érzés benned él,
Nem is új, mégis más ragyogás.

Kikötők, azok a rég volt szép idők, üzen a part,
Nyugtalan vérem hajt feléd oly rég.

Van az úgy, hogy én vagyok, akiben minden felragyog,
Ami volt, s így dalol, szabadon.

Talán - mint az óceán - végtelen - ez a szerelem.

Van az úgy, hogy visszatérsz, ahonnan indulni is félsz,
Ha a múlt megkísért utadon.


Voltak fák, csillagok, voltak arcok, lábnyomok,
Ne tagadd, megmaradt, ami fáj.

Kikötők, azok a rég volt szép idők, üzen a part,
Nyugtalan vérem hajt feléd oly rég.
Kikötők, azok a rég volt szép idők, üzen a part,
Nyugtalan vérem hajt feléd oly rég.

Van az úgy, hogy visszatérsz, ahonnan indulni is félsz,
Ha a múlt megkísért utadon.

Hisz voltak fák, csillagok, voltak arcok, lábnyomok,
Ne tagadd, megmaradt, ami fáj.

Igen, így maradt, örökké végtelen ragyogás nélküled.
A szerelem, A szerelem...