Songtexte.com Drucklogo

Perc alátét Songtext
von Suhancos

Perc alátét Songtext

Én nem így képzeltem, én nem is gondoltam
Én nem így álmodtam, miközben horkoltam
Nagyanyám horgolta, apró kis terítők
Csak szorgosan, nehogy az osztályban
Kerítők, lettek a lányok, de mégse csattant csók
Ferike hálóval, bár sehol pillangók
Így ment az életem, és elfáradtam már
Pedig a szívem csak súgja, haver nincs határ

Mit is tudnék még, mit is érjek el
Így is több ezer, magába énekel
Engem ez érdekel, mármint a reppzene
Ha senki másnak, nekem akkor is tetszene
Suhancos Balázzsal, na és a csapattal
Egyek vagyunk, mint markolat a ravasszal
De a pisztolyom vízi csak, szavakkal lődözök
Istennel elbújtunk és szívatjuk az ördögöt


A perc a percben összefagy
És tartalmuk csakis te vagy
Egy repedés melyben elfeküdt
Az egyszerűség szenderül és lépteimben felszakadt

Számban olvad a képzelet
És nem hiszem, hogy észrevesz
Az ajkaid közti nevetés
Egy eltévesztett szemfedél az alvás előtti mozdulat

Ma nem, ma nem mozdul a perc
A testem elhever, a szám nem énekel
Ma nem, ma nem futok veled
A magányo térdepel, minden kósza fej
Ma neked sem felel, ma nem

Én nem is gondoltam, hogy ma megismerlek
Annyi nagy baj van, s mögöttük kis lelkek
Apró eszekben, sok apró tévút még
Amiért józanul pedig, pedig én ihatnék
Mindent félreért, vagy éppen eltusol
S mivel félünk, a legtöbbünk meg elkussol
Kezemben zászló van, üzenek valamit
Mi feltartóztattuk Babilon hadait


A parlament épület, benne a gyűlés meghalt
A Wall Street-i cápa minden ingolnát felfalt
Ha én lennék a miniszter, engem lelőnének
Mert délután egykor, nem érne véget a péntek
Itt dolgozni kellene, nem lenne apelláta
És a TV sok kis feje többé nem abberrálna
Persze te azt mondod, én is csúnyán beszélek
Ez a bizonyíték arra, hogy nem érted az egészet

Ma nem, ma nem mozdul a perc
A testem elhever, a szám nem énekel
Ma nem, ma nem futok veled
A magányon térdepel, minden kósza fej
Ma neked sem felel, ma nem

A perc a percben összefagy
És tartalmuk csakis te vagy
Egy repedés melyben elfeküdt
Az egyszerűség szenderül és lépteimben felszakadt

Számban olvad a képzelet
És nem hiszem, hogy észrevesz
Az ajkaid közti nevetés
Egy eltévesztett szemfedél az alvás előtti mozdulat

Songtext kommentieren

Log dich ein um einen Eintrag zu schreiben.
Schreibe den ersten Kommentar!

Beliebte Songtexte
von Suhancos

Fans

»Perc alátét« gefällt bisher niemandem.