Csók nélkül képtelenség Songtext
von Koncz Zsuzsa
Csók nélkül képtelenség Songtext
Azt hittem, mikor még kislány voltam
Hogy mindenki olyan, mint én vagyok
És mondhatom nagyon elcsodálkoztam
Hajajaj
Mikor megtudtam, hogy mások a fiúk
Az iskolában csúfoltak a srácok
Én meg vihogtam a Hédivel
És sírtam is, ha néha nekem jöttek, hajajaj
És sokáig nem jártam senkivel
3.Emlékszem, mikor anyám észrevette
Hogy a Putzer Pisti hazáig kísért
Összecsapta két kezét s felkiáltott, hajajaj
Én kezdtem már megsejteni, miért
Mondhatták nekem a felnőtt bölcsek
Hogy nem szabad túl korán kezdeni
Az ártatlanság útjáról letértem, hajajaj
A sűrű erdőt felderíteni
Csók nélkül egyszerűen képtelenség élni
Pedig hát tudok sütni, mosni, varrni, főzni
Lányok a hej, hej, helyzet az, hogy minden hiába
Szükség van ma még a fiúkra
Lányok a hej, hej, helyzet az, hogy minden hiába
Szükség van ma még a fiúkra
Tudom, ma is többféle a nézet
Mi egyetértünk abban a Hédivel
Hogy egy-két csók nem árthat semmiképp sem
Hajajaj
És az nemcsak házasság céljából kell
Tisztában van majd mindenki azzal
Hogy mennyi mindent jelenthet egy csók
De a slágerszövegírók nagyon tudják, hajajaj
Hogy részletezni illetlen dolog

Lyrics powered by www.musixmatch.com