Álom Az Álomban Songtext
von Depresszió

Hívj halottkémet vagy papot,
Nem éri már meg a holnapot
Az értelem és érzelem kora,
A sors újabb furcsa fintora,
Hogy a közöny hűsítő bora,
Csak a hanyatlásunk mámora,
Minden érzéket letompít,
Bárki bármit bárhogy ordít

A szemfedőt önként viselve,
Vaksötétségben az elme,
A megfékezetlen tüzeknek,
Lángjai gyorsan üzennek
Szomorú és igaz,
A józanodás kemény,
De mindig lesz vigasz,
Ha az emberség erény


Álom az álomban, amit célként kitűztem
És abban élek, mióta a kételyt elűztem
Innen felébredni, már nincs többé hova
Óvatos lettem csupán és nem tétova
Álom az álomban, amit célként kitűztem
És abban élek, mióta a kételyt elűztem
Innen felébredni, már nincs többé hova
Óvatos lettem csupán és nem tétova

Érzem végre, hol van a helyem,
Nem nyomják le a vízbe a fejem,
Annyit kérek, amennyit adok,
Ha békén hagysz, én nem támadok
Szó nélkül én már nem hagyom
Azt, ami átfut rengeteg agyon
Sokkal szebb és jobb hely lehet,
A Földünk, amiért bárki tehet

Álom az álomban, amit célként kitűztem
És abban élek, mióta a kételyt elűztem
Innen felébredni, már nincs többé hova
Óvatos lettem csupán és nem tétova
És nem tétova